2015. július 19., vasárnap

Keverékség és egyéb nyavalygások

- Hát igen mostmár egész jól van, lekopogom, mert az első egy évét végigszenvedtük azért, állandóan volt valami baja... (fajtatiszta rövidszőrű törpetacskó, aki minden erősebb hangtól összerezzen és nem vágyik más kutyák társaságára, de őszintén még az emberére sem)

*********

- Ivartalanítás? Dehát az olyan igazságtalan lenne vele szemben...(fajtatiszta, neveletlen vizsla, aki türelmetlenül törtet és nyomul rá más kutyákra, a gazdája hangját meg sem hallva)

*********

- Jajj, nagyon aranyos! Kár, hogy apukám nem szereti a keverék kutyákat...
- Hát akkor milyen kutyákat szeret apukád?
- Hát a fajtatisztákat!

*********

Ez az utolsó, 8-9 év körüli kislánnyal folytatott beszélgetés volt az, amikor elkezdtem gondolkodni egy bejegyzésen.

Az az igazság, hogy rettenetesen elszomorodtam, mindhárom esetben. Voltam persze dühös is, meg mérges, de nem élek abban a tévhitben, hogy minden ember úgy fog gondolkodni, ahogy én....viszont ettől még leírhatom, hogy én hogyan érzek, akinek nem inge, nem fogja magára venni.

Egy hihetetlenül képmutató világban élünk...mindent az határoz meg, hogy kinek milyen telefonja, ruhája, autója, munkahelye, (látszat)családja van. A közösségi média: az ember mit mutat a világ felé és mi zajlik ténylegesen az életében, ha valaki látná, akkor számára az lehetne akár két különböző élet is.
Nem meglepő tehát, hogy mindez már látható a kutyákra kivetítve is.

Egyetlen dolgot kellene az embernek éreznie, amikor kutyát választ: a szeretetet.
Azt a kapcsolatot, ami létrejön a kutya és az ember között abban a pillanatban, amikor összetalálkoznak. Mert lehet, hogy ez egy bizonytalanul piskákoló lángocska, de mégsem hagy nyugodni a találkozás, még egyszer vissza kell menned, még egyszer meg kell sétáltatnod őt a menhelyen, vagy a szomszédba, ahol megellett a kutya, vagy akit a barátnőd talált az utcán és most ezerrel gazdit keres neki.
Ha lecsupaszítjuk az emberi életet, számít bármi más is azon kívül, hogy olyan ember mellett élj, aki szeret? Aki megnevettet? Akivel jól érzed magad? Akivel azonos az érdeklődési köröd?

Elmondom, én mit gondolok a bevezetésben említettekről.

Ha a kutyát tenyésztőtől szerzed be, akkor azok ellen küzdesz, akiknek a posztjait néhanapján megosztod, hogy jobban érezd magad tőle. Sok esetben érzem, hogy az emberek csak a felszínt látják: "jaj, már megint egy oldal, ahol kidobott kiskutyákat kell megosztani".
Nem.
Egy oldal, amely téged próbál edukálni, Füzesabonytól Oroszlányon át az Illatos útig, amely próbálja felnyitni a szemedet, hogy lásd: azok az emberek (és itt tisztelet a kivételnek), akik pénzért árulják a  kölyköket, kizárólag anyagi célból teszik ezt. Nem érdekli őket a kutya lelke, nem kötődnek hozzá érzelmileg, az anyakutyában egy szülőgépet látnak, amit kidobnak, ha elhasználódott. Az én családomban is van ilyen kutya és ha bármelyik menhelyen, gyeptelepen körülnézel, te is találsz majd. Csüngő emlőkkel, megfáradt, fásult szemmel néznek vissza rád a kerítésen túlról.
Ha a túltenyésztésből születik egy fogyatékos kiskutya, gondolkodás nélkül hagyják magára, dobják ki, ölik meg. Emberek Isteneset játszanak az állatok felett. Oroszlányban végignéztük, amikor bekerült a gyeptelepre egy mamakutya a négy kicsivel, egy héttel később mind a négy halott volt. Az indok, amiért bekerültek: a gazdának csak kettő kicsi kellett a hatból, mert "a rohadék szukát felcsinálta valami korcs dög aki bemászott a kerítésen".

Ezek az oldalak azért vannak, hogy lásd: kizárólag az ember tehet arról, hogy ennyi kölyök születik feleslegesen. Az ivartalanítás ma már annyira alap dolog, akármelyik alapítványhoz lehet fordulni segítségért, rengeteg állatorvosnál kedvezményesen lehet megműttetni a kutyát.
Kifogások: "ez mégiscsak egy műtét, fájni fog neki", "ez nem fair a kutyával szemben", "a kutyának mindenképp kell szülnie egy almot, hogy tudja milyen az".
Az ivartalanítás nem igazságtalan dolog, a kutyának nem lételeme a szaporodás. Rengeteg az előnye: a fiúk lenyugszanak, a tesztoszteron szintjük csökken, kevésbé lesznek dominánsak, kisebb a rák valószínűsége. A nőstény kutyák nem pecsételik tele a lakásod vérrel, nem lesznek agresszívak, ahogy egyébként évente kétszer lennének a tüzelés során, nem szöknek el a hormonoktól megbolondulva, közösségbe engedheted őket az év minden egyes napján.
Láttál már kutyát, aki depressziós volt, mert nem szülhetett?
Na. Én sem.
Ne szaporíts és ne támogass szaporítót.

És végül, de nem utolsó sorban.
A kutyád nem lesz jobb, több, más, mint a többi kutya kizárólag azért, mert fajtatiszta (FYI: a túltenyésztett vagy törzskönyv nélkül szaporított kutyák sokszor olyan genetikai betegségeket hordoznak, amelyek a keverékeknél az örökítő anyag nagyobb változatossága miatt nem fordulnak elő.)
A kérdés rajtad áll: azért választod ezt a kutyát, mert ez a külső nyomás, a menő, a világ elvárása az irányodban, mert hát a retriever az családi kutya, az a tacsi meg a francia bulldog annyira hip 2015-ben, vagy azért, mert egymásra találtatok? Mert nagy a szerelem? Mert magabiztos vagy a döntésedet illetően?

Mert felelősségteljesen bevállalod, hogy gondoskodsz egy életről, ameddig az tart?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése